Kicsit döcögősen indult ez az év...a szilveszteri bulit napokig nyögtem, de nem erről akarok beszelni...eltelt néhány hónap, és meglepően sokminden megváltozott...nem csak a közvetlen környezetemben. Bár lehet, hogy csak én érzem így, lehet, túlreagálom a dolgot, vagy egyszerűen csak a sok negatív tapasztalat teszi. Az elmúlt években gyakorlatilag csak negatív tapasztalataim voltak a emberekkel. Nagyon sok negatív hatás ért a munkahelyen, ahol folyton emberekkel kellett foglalkozni(a már sokat emlegetett ügyfélszolgálat), a multik gyíkagyú marketingesei, meneddzserei, meg egyéb állatfajták, sok baratomról kiderült, hogy becsapott, hazudott, átvert...legfőképp az utóbbi hónapokra jellemző. Mikor már kezdtem azt hinni, hogy alakulnak a dolgok, rá kellett jönnöm, hogy magamra maradtam.
A helyzet az, hogy egész életemben így volt ez, tehát már ismerős az érzés. Korábban is voltak ilyen helyzetek, akkor is, és most is, egy idő után elkezdtem gondolkozni, vajon mi az amit rosszul csinálok. Az rendben van, hogy az érzés ismerős, és nem igazán zavar, de azért ember volnék(valahol), és az ember pedig társas lény. Nekem is szükségem van időnként társaságra. Tehát gondolkoztam. Miért is? Ezen is érdemes elgondolkozni. Az életfilozófiám része, hogy mindig fennáll a tévedés lehetősége, még akkor is, ha meg vagyok győződve az igazamról. Mindig hagyok egy kis rést, hátha tévedek. Így van ez most is.
Nem jutottam semmire. Úgy érzem, olyan vagyok, mint korábban. Hogy lehet akkor az, hogy nem tudok két épkézláb mondatot váltani senkivel? Egyből sértődés, meg veszekedés, meg anyázás lesz belőle. Néhány hónap alatt így megváltoztam volna? Vagy az ismerőseimmel történt valami? Vagy egyszerűen egyre jobban kezdenek megőrülni az emberek? És mások is így érzik a környezetüket? Mi történik mindenkivel? Nem csak a közvetlen ismerősökről van szó. Mostanában egy oldalon sokat fórumoztam, és pikk pakk nekemestek a véleményem miatt...pedig megalapozottan, tárgyilagosan, tényszerűen fogalmaztam, hiszen a munkám része, hogy tudjak fogalmazni. Meg tudok szólalni. Ez persze nem kellene, hogy valamiféle erény legyen, de a tapasztalatom az, hogy a legtöbben csak veszekedni tudnak, személyeskedni, meg beszólni, de ész érveket felhozni, racionálisan gondolkozni, valamiféle tényekre hivatkozva izgalmasan vitázni nem tudnak. Az igaz, hogy ha ilyen elszabadult indulatok közé kerülök, én is oda tudok mondani, de ezt most hagyjuk.
Miért érzékelik támadásnak, amit mondok, vagy írok? Mert úgy akarják. Lehet hivatkozni a hangsúlyra, meg egyebekre, de meggyőződésem (nem a levegőbe beszélek, korábban már hivatkoztam rá, vannak tapasztalataim), hogy az emberek azt hallanak, amit hallani akarnak, azt olvasnak, amit olvasni akarnak. Népbetegséggé vált, hogy mindenki baszogatja a másikat. Baszogatnak mindenkit a munkahelyén, átverik saját kollégái, barátai, súgnak a főnöknek a háta mögött, fellökik a buszon, otthon hallgatja a híreket, egyszerűen folyton ez vesz körül minket. Én ugyan igyexem elkerülni a híreket, meg úgy általában az embereket, de még így is érzem, hogy vérszag van a levegőben.
Ez a magyarázat? Ott tartunk, mint az 50-es években? Mindenki fél, hogy ki jelenti fel? Hogy ki árul be? Miért kell egymás ellen fordulni? Ez megnyilvánul mindenhol. Akár baráti társaságban, akár fórumokon, akár munkahelyen...bárhol.
Vajon mások is észrevették? Vagy ezt az egészet csak én képzelem így? A tények, úgy tűnik azt támasztják alá, hogy nem tévedek, és tényleg ellenséget keresünk a másikban. És meg is találjuk, ha nagyon akarjuk. Talán bennem is ellenséget látnak? Pedig nem ártottam senkinek. Szokták mondani fénykepeim alapján, vagy első pillantásra, hogy 10 év tárgyalás nélkül, de ismerőseim tudják, hogy a látszat csal, én nem akarok rosszat senkinek. Persze alapvetően mások is így vannak ezzel. Talán mások is megkeseredtek már annyira, hogy már nem foglalkoznak semmivel. Ösztönösen cselekednek. Túl sok hülyeséget látnak naponta, olvasnak naponta, hallgatnak naponta. Nehéz ettől elvonatkoztatni. A fáradságtól, a keserűségtől nem képesek kontrolálni adolgokat, az eszüket használni, és előjönnek az állati ösztöneik.
Tehát mások is így lehetnek, mint én. Ha velem megesnek ezek, nyilván másokkal is. Hova vezet ez? Mindenki hajtja a magáét, nem figyel oda a másikra, mindenki csak a saját szemszögéből nézi a dolgokat. Senki nem bízik senkiben. Mindenkiben az van, hogy át akarják verni, hogy becsapják. Ebben az a legrosszabb, hogy ez tényleg így van. Vagy csak így hiszem? De talán lehet benne valami, ha már a közeli ismerőseimmel sem bírok szót érteni.
Nincs végkövetkeztetés. Lehetőségek vannak. Vagy én vagyok a rossz, és tényleg meghibbantam, és erre reagál a környezetem, vagy ez egy globális probléma. bár, ha az van, hogy meghibbantam, akkor mások is meghibbanhattak, és akkor máris globálissá vált...
Szóval emberek! Mi a fasz van veletek? És mi a fasz van velem?