Tudom, hogy naponta történnek tragédiák, tudom, hogy minden másodpercben kettétörik valakinek az élete, tudom, hogy millió szörnyűség történik szerte a nagyvilágban. Mégis megrázott, amit most láttam.
Az egyik házban, ahova rendszeresen járok, lakik egy idősebb házaspár, nem túl öregek, de már nyugdíjasok. Az asszony ki szokott állni a körfolyosóra dohányozni. Rendszeresen láttam. Minden oké volt sokáig, jöttek az unokák időnként, móka kacagás...nem tudom, hány éves, de nagyon jól nézett ki, korához képest is, és kor figyelembevétele nélkül is.
Egy ideje viszont nem láttam. Sokáig fel sem tűnt, hiszen nem beszélgettünk, csak köszöntünk egymásnak. Egy-egy pillanat. Talán egy-két hónap is eltelt már, és észrevettem, hogy nem látom dohányozni, nem jönnek az unokák. Elképzelésem nem volt, mi történhetett. Gondoltam elutazott, vagy leszokott a dohányzásról, vagy csak egyszerűen pont elkerültük egymást.
Az imént viszont láttam, hogy az ember tol egy nőt tolókocsiban a folyosón. A gyönyörű, hosszú haja sehol, pár centis, a mindig sminkelt arc össze van esve, ráncos, a mindig csinos ruha helyett valami otthonka - köszönök, és látom, hogy nem ismer meg, és csókolomot köszönt vissza! Akkor döbbentem rá, hogy ez bizony az a nő, akit már rég nem láttam. Mi történt vele? Mi történt, hogy néhány hét alatt így tönkrement!? Megrázó volt látni. Pedig nem is ismerem. Agyvérzés? Nem vagyok orvos nem tudom, de mit vétett ez a nő, hogy így elbánt vele a sors. Esetleg kívülállóként látom csak így. Nem tudom, hogyan érez, mit érez, mit gondol...egy-egy pillanat. Egy-egy pillanatra láttam, egy pillanat alatt összedőlt minden.
Ilyenkor kezdem érteni, mennyit is ér az élet. Lehet, hogy sokszor érzem, hogy szopás, és minden szar, és bárcsak ne ébrednék fel reggel...de ilyenkor rájövök, hogy az élet gyönyörű, és csak egy van belőle. A legdrágább kincs. Ki tudja, mit hoz a holnap, vagy a következő perc, vagy a következő pillanat!
Az egyik házban, ahova rendszeresen járok, lakik egy idősebb házaspár, nem túl öregek, de már nyugdíjasok. Az asszony ki szokott állni a körfolyosóra dohányozni. Rendszeresen láttam. Minden oké volt sokáig, jöttek az unokák időnként, móka kacagás...nem tudom, hány éves, de nagyon jól nézett ki, korához képest is, és kor figyelembevétele nélkül is.
Egy ideje viszont nem láttam. Sokáig fel sem tűnt, hiszen nem beszélgettünk, csak köszöntünk egymásnak. Egy-egy pillanat. Talán egy-két hónap is eltelt már, és észrevettem, hogy nem látom dohányozni, nem jönnek az unokák. Elképzelésem nem volt, mi történhetett. Gondoltam elutazott, vagy leszokott a dohányzásról, vagy csak egyszerűen pont elkerültük egymást.
Az imént viszont láttam, hogy az ember tol egy nőt tolókocsiban a folyosón. A gyönyörű, hosszú haja sehol, pár centis, a mindig sminkelt arc össze van esve, ráncos, a mindig csinos ruha helyett valami otthonka - köszönök, és látom, hogy nem ismer meg, és csókolomot köszönt vissza! Akkor döbbentem rá, hogy ez bizony az a nő, akit már rég nem láttam. Mi történt vele? Mi történt, hogy néhány hét alatt így tönkrement!? Megrázó volt látni. Pedig nem is ismerem. Agyvérzés? Nem vagyok orvos nem tudom, de mit vétett ez a nő, hogy így elbánt vele a sors. Esetleg kívülállóként látom csak így. Nem tudom, hogyan érez, mit érez, mit gondol...egy-egy pillanat. Egy-egy pillanatra láttam, egy pillanat alatt összedőlt minden.
Ilyenkor kezdem érteni, mennyit is ér az élet. Lehet, hogy sokszor érzem, hogy szopás, és minden szar, és bárcsak ne ébrednék fel reggel...de ilyenkor rájövök, hogy az élet gyönyörű, és csak egy van belőle. A legdrágább kincs. Ki tudja, mit hoz a holnap, vagy a következő perc, vagy a következő pillanat!
