Sokszor használjuk ezt a kifejezést. De hogy is lehet a rossz szükséges? Van ennek értelme? Igen, hiszen csak akkor érzékeled, hogy milyen jó a meleg, előtte átfáztál. Zorán is megénekelte, hogy egy pohár vizet csak sivatagban tudsz igazán értékelni. Szerintem ezt jelenti a szükséges rossz.
Az elmúlt hétvégén, a Filmmúzeumon láttam azt a műsort, amiben rég nagy zenekarok, csapatok bemutatása történik. Láttam már a Pokolgépet, Bonanza Banzájt, Európa Kiadót, Aurórát, és most Hobo. Így tudtam meg, hogy Deák Bill Gyula régebben Hoboval énekelt, aztán kiszállt...stb. stb. nem ezt akarom elmondani.
Mindenki tudja, hogy Bill kapitány egyik lábát elvesztette. Beszélt a gyerekkoráról kicsit, hogy nőttek fel kőbányán, és azt mondta, hogy egy rózsadombi sosem tudna úgy bluest énekelni, mint aki úgy volt kénytelen felnőni, mint ő. Fél lábbal, nyomorban, szegénységben... micsoda szerencse? Mi lett volna, ha nem veszíti el a lábát? Mi lett volna, ha nem szegénységben nő fel? Egy remek blues énekessel kevesebb lenne. Lehet, hogy a Hobo sem lenne sehol, ha annak idején Bill nincs ott. Ki tudja? Nem mondom, hogy örülök Bill nyomorának, éppen ellenkezőleg, de annak mindenképpen örülök, hogy van egy remek blues énekesünk.
Érdekes ugye?
Sokszor hallani például, hogy, jaj, már megint esik az a kurva eső. Az eső az rossz? Nem hinném. Elképzelte már az az agyhalott barom, aki ilyeneket ugat, hogy mi lenne, ha nem esne az eső? Talán úgy gondolja, hogy az eső akkor essen csak, amikor Őméltósága éppen alszik? A többi meg le van szarva?
Ez egyébként jellemző. Mindegy, csak ne nekem kelljen, mindegy, csak ne velem történjen, miért pont én, és hasonlók.
Valahogy az az érzésem, hogy bárhogy is van, vagy bárhogy is lesz, az úgy jól. Még akkor is, ha az éppen rossznak tűnik. Ez hülyeség? Viszont ha minden jó, akkor nincs rossz. Márpedig rossz nélkül nincs jó sem, és ha nincs jó, akkor nincs rossz, hiszen egymás nélkül egyik sem értelmezhető. Most aztán jól belekeveredtem. Itt jön be a képbe az emberi gyarlóság. Bármennyire is jó, mindig jobbat akar. Igaz? Különben még mindig a pattintott kőszerszámoknál tartanánk. Jó volt az úgy nem? Ahhoz képest, ami előtte volt mindenképpen. Minél jobb lesz, ezzel párhuzamosan egyre több rossz dolog is keletkezik, hiszen egyensúlyban kell lennie a dolgoknak.
Minél többet küzdünk a rossz dolgok ellen, annál több jó dolog történik, minél többet és többet akarunk olyan dolgokat, ami jó nekünk, annál több rossz dolog keletkezik. Eléggé ördögi kör szaga van...most akkor mi a bánatot csináljak? Az élet végtelen körforgása úgy tűnik szabály...
Ehhez képest a következő, cseppet sem vicces tanmese már csak lazítás:
Három ügynök egyszerre látogat meg egy múzeumot. Közben észreveszik, hogy a hátsó kerítés javításra szorul, hát mind a hárman felajánlják, hogy megszervezik a munkálatokat a múzeumnak. Az első (mondjuk, Béla) megméri centivel a kerítést, felír néhány számot, majd kiböki:
- Azt hiszem, 90.000 forintért meg tudnám csinálni. 40.000 az anyagköltség, 40.000 a munkások bére, és 10.000 lesz az én hasznom. A következő, (Endre) szintén méricskél, számolgat, aztán:
- Szerintem ki lehet hozni 70.000-ből is. 30.000 az anyag, 30.000 a melósok, és 10.000 nekem. A harmadik odanéz zsebretett kézzel, és foghegyről odaveti:
- 270.000 forint.
A múzeum munkatársa teljesen elhűlve:
-Hogy jön elő ekkora összeggel, amikor meg se nézte rendesen, hogy mit kell csinálni, mint a többiek!!!
- Roppant egyszerű. 100.000 magának, 100.000 nekem, és a munkával megbízzuk Endrét.
Az elmúlt hétvégén, a Filmmúzeumon láttam azt a műsort, amiben rég nagy zenekarok, csapatok bemutatása történik. Láttam már a Pokolgépet, Bonanza Banzájt, Európa Kiadót, Aurórát, és most Hobo. Így tudtam meg, hogy Deák Bill Gyula régebben Hoboval énekelt, aztán kiszállt...stb. stb. nem ezt akarom elmondani.
Mindenki tudja, hogy Bill kapitány egyik lábát elvesztette. Beszélt a gyerekkoráról kicsit, hogy nőttek fel kőbányán, és azt mondta, hogy egy rózsadombi sosem tudna úgy bluest énekelni, mint aki úgy volt kénytelen felnőni, mint ő. Fél lábbal, nyomorban, szegénységben... micsoda szerencse? Mi lett volna, ha nem veszíti el a lábát? Mi lett volna, ha nem szegénységben nő fel? Egy remek blues énekessel kevesebb lenne. Lehet, hogy a Hobo sem lenne sehol, ha annak idején Bill nincs ott. Ki tudja? Nem mondom, hogy örülök Bill nyomorának, éppen ellenkezőleg, de annak mindenképpen örülök, hogy van egy remek blues énekesünk.
Érdekes ugye?
Sokszor hallani például, hogy, jaj, már megint esik az a kurva eső. Az eső az rossz? Nem hinném. Elképzelte már az az agyhalott barom, aki ilyeneket ugat, hogy mi lenne, ha nem esne az eső? Talán úgy gondolja, hogy az eső akkor essen csak, amikor Őméltósága éppen alszik? A többi meg le van szarva?
Ez egyébként jellemző. Mindegy, csak ne nekem kelljen, mindegy, csak ne velem történjen, miért pont én, és hasonlók.
Valahogy az az érzésem, hogy bárhogy is van, vagy bárhogy is lesz, az úgy jól. Még akkor is, ha az éppen rossznak tűnik. Ez hülyeség? Viszont ha minden jó, akkor nincs rossz. Márpedig rossz nélkül nincs jó sem, és ha nincs jó, akkor nincs rossz, hiszen egymás nélkül egyik sem értelmezhető. Most aztán jól belekeveredtem. Itt jön be a képbe az emberi gyarlóság. Bármennyire is jó, mindig jobbat akar. Igaz? Különben még mindig a pattintott kőszerszámoknál tartanánk. Jó volt az úgy nem? Ahhoz képest, ami előtte volt mindenképpen. Minél jobb lesz, ezzel párhuzamosan egyre több rossz dolog is keletkezik, hiszen egyensúlyban kell lennie a dolgoknak.
Minél többet küzdünk a rossz dolgok ellen, annál több jó dolog történik, minél többet és többet akarunk olyan dolgokat, ami jó nekünk, annál több rossz dolog keletkezik. Eléggé ördögi kör szaga van...most akkor mi a bánatot csináljak? Az élet végtelen körforgása úgy tűnik szabály...
Ehhez képest a következő, cseppet sem vicces tanmese már csak lazítás:
Három ügynök egyszerre látogat meg egy múzeumot. Közben észreveszik, hogy a hátsó kerítés javításra szorul, hát mind a hárman felajánlják, hogy megszervezik a munkálatokat a múzeumnak. Az első (mondjuk, Béla) megméri centivel a kerítést, felír néhány számot, majd kiböki:
- Azt hiszem, 90.000 forintért meg tudnám csinálni. 40.000 az anyagköltség, 40.000 a munkások bére, és 10.000 lesz az én hasznom. A következő, (Endre) szintén méricskél, számolgat, aztán:
- Szerintem ki lehet hozni 70.000-ből is. 30.000 az anyag, 30.000 a melósok, és 10.000 nekem. A harmadik odanéz zsebretett kézzel, és foghegyről odaveti:
- 270.000 forint.
A múzeum munkatársa teljesen elhűlve:
-Hogy jön elő ekkora összeggel, amikor meg se nézte rendesen, hogy mit kell csinálni, mint a többiek!!!
- Roppant egyszerű. 100.000 magának, 100.000 nekem, és a munkával megbízzuk Endrét.
