Sabeer Bhatia 1988. szeptember 23.-án este hatkor érkezett meg az indiai Bangalore-ból a Los Angeles - i nemzetközi repülőtérre. A Kaliforniai Műegyetemen ösztöndíj várta, ám a 19 éves indiai fiúnak akkor mindössze 400 dollár lapult a zsebében, s egyetlen ismerőse sem volt Amerikában.
Bhatia azt tervezte, hogy a diploma megszerzése után hazatér dolgozni – valószínűleg mérnökként.
Hagyományos életpályára készült, amilyet bankigazgató édesanyja vagy a honvédelmi minisztérium kutatószervezeténél közigazgatási hivatalnokként dolgozó édesapja bejárt.
Mivel India meglehetősen bürokratikus ország Bhatia és a többi fiatal abban a hiszemben nőtt fel, hogy egy cég alapításához emberfeletti adottságok kellenek.
Négy évvel később, immár a Stanford Egyetem végzős hallgatójaként, Bhatia számos informális ebéden vett részt, ahol papírzacskóból falatozás közben olyan ismert vállalkozók beszéltek, mint Scot McNealy a Sun Microsystem-től vagy Steve Wozniak az Apple-től. Mindannyian ugyanazt érzékeltették hallgatóikkal: “Te is képes vagy rá !” Bhatia úgy látta, hogy ezek az eszes fickók amúgy egészen hétköznapi emberek.
A diploma megszerzése után Bhatiának nem akaródzott visszatérnie. Barátjával Jack Smith-szel az Apple Computernél vállalt hardvermérnöki állást. Eljárogatott a Szilíciumvölgyben élő indiai származású vállalkozók koktélpartijaira, ahol számos idősebb, sikeres honfitársával ismerkedett össze. S ők is hétköznapi fickóknak tetszettek!
Bhatia minden reggel újabb történetekkel traktálta barátját. Olyanokról, akik egy-egy jó ötletre céget alapítottak, majd sok millióért eladták azt.
- Minek vesztegetjük mi itt az életünket Jack ? – Kérdezgette a barátjától.
S noha Smith nős volt, és két gyereket kellette eltartania, Bhatia végül meggyőzte: - Igazi balfácánok vagyunk, ha nem boldogulunk. - Megegyeztek, Bhatia igazgatja a jövendő vállalkozást, és Smith lesz a műszaki vezető.
A két barát sorra dobta fel és vitatta meg az újabb és újabb ötleteket. Szerettek volna e-mailezni egymással, ám attól tartottak, hogy főnökeik átböngészik a levelezésüket, s kiderül, hogy privát ügyeikkel foglalatoskodnak.
Jack Smith 1995 decemberében éppen hazafelé autózott, amikor eszébe jutott: jó lenne egy ingyenes e-mail postafiók, amely névtelenül is elérhető a Webről.
Kocsitelefonjáról azonnal felhívta Bhatiát. Amikor társa meghallotta az első mondatot, felkiáltott: - Azonnal tedd el a mobilt, és hívj egy biztonságos vonalon, miután hazaértél !
Negyed óra múlva, amikor Smith felhívta Bhatiát, már tökéletes szinkronban, egy srófra járt az agyuk, miközben sorra vették, a lehetőségeket.
Bhatia egész éjjel le sem hunyta a szemét, s kis lakása étkezőasztalánál ülve az üzleti tervet írta. Másnap reggel olyan nyúzottnak tűnt, hogy főnöke meg is jegyezte: - Véget kellene vetned a bulizásnak, Sabeer !
Bhatia csak bólintott, mert félt, hogy ha megszólal, óhatatlanul elkottyantja az ötletet. Bhatiának 300.000,- dollárra lett volna szüksége az elektronikus levelezőprogram működőképes változatának kidolgozásához. Fogta tehát ez üzleti tervet, (egy másikkal együtt, mely az Internetes alapú személyi adatbázisok lehetőségeit taglalta), s olyan tőkebefektetőknél kezdett puhatolózni, akik /üzletrészért cserébe/ vállalkozásokat finanszíroztak.
Tizenkilenc helyen járt, eredménytelenül. Ekkor ismerkedett meg a Draper Fisher Jurvetson cégnél Steve Jurvetson-nal, aki érdeklődéssel, ám kétkedve fogadta Bhatia becslését, miszerint az elektronikus levelezési vállalkozás gyorsabban fog növekedni minden korábbinál. Jurvetson kerek perec elvetette ezeket az előrejelzéseket, Bhatia mégsem tágított: - Nem hiszi, hogy meg tudjuk valósítani ?
A befektető 30 százalékos részesedést kért volna 300.000,- dollárért cserébe. Bhatia 15 %-ot ajánlott. Úgy tűnt, a tárgyalások megfeneklenek. Másnapra a Draper Fisher Jurvetson elfogadta a 15 százalékot.
Bhatia és Smith felmondott tehát az Apple Computer-nél, s a kaliforniai Fremont-ban nyitott apró irodát. Bhatia rávett 15 embert, hogy ne bérért dolgozzanak, hanem a cég majdan fix áron megvásárolható részvényeiért.
Júniusra elfogyott a pénzük, pedig már csak egy hónap kellett ahhoz, hogy elkészüljenek. Egy másik befektetőt, Doug Carlisle-t is érdekelte az ötletük, Bhatia azonban tudta, hogy nagyobb részesedést őrizhetnek meg a cégből, ha sikerül beindítaniuk a szolgáltatást. Rávett tehát egy bankot, hogy hitelezzen nekik 100.000,- dollárt.
Bhatia és Smith cége, a Hotmail 1996. július 4-én tevékenységét. Ekkoriban szinte minden számítógép-tulajdonos rendelkezett már e-maillel, a Hotmail-hez viszont nem kellett saját komputer, egy prágai McDonald’s étteremből éppen úgy bejelentkezhetett az ember, mint valamelyik kínai kávézóból.
Az indulás reggelén Bhatia és Smith egy-egy csipogót tűzött az övére, amely úgy volt beprogramozva, hogy óránként jelezze az új előfizetők számát. Az első felhasználók maguktól bukkantak rá a Hotmail-re, majd e-mailben értesítették barátaikat: az első órában 100-an voltak, a másodikban 200-an, a harmadikban 250-en. A bejelentkezők 80%-a valamelyik barátjától értesült a Hotmail-ről. Így született meg a “vírusmarketing”, melynek az a lényege, hogy a Hotmail-postafiókokról küldött üzenetek egyben a szolgáltatás reklámját is eljuttatják a címzetthez.
Mire Sabeer visszament Doug Carlisle-hoz, hogy közölje, most lesz szükségük a pénzre, az immár 100.000 előfizetővel rendelkező Hotmail becsült értéke 18 millió dollár volt.
A Hotmail ezután elkezdett híreket és egyéb Internetes információkat szállítani “előfizetőinek”. Ebben még nem volt semmi újdonság, a pénzügyi megoldásokban viszont már igen.
A tartalomszolgáltató cégek így vélekedtek: - “Ha ingyen akarjátok továbbítani a híreinket, akkor fizessetek érte ti.”
Bhatia ellenben velük akarta megfizettetni azt a kiváltságot, hogy a Hotmail terjeszti az információikat. Meglepő módon a szolgáltatók végül elfogadták Bhatia feltételeit.
Jack Smith reggelenként a konkurencia nyomait keresve végigfürkészte az Internetet. Hat hónap után jelent meg az első.
1997 decemberében Sabeer és barátja, Scott Weiss a kaliforniai Palo Alto-ban elment egy kínai étterembe, ahol Jerry Yang, a Yahoo! egyik alapítója tartott előadást.
Yang főképp arról beszélt, amit az Internetes stratégiában az “első lépés előnyénak” neveztek, annak a megfizethetetlenségéről, ha valaki egy időre a figyelem középpontjába kerül.
Yang elmondta, hogy a Yahoo! háromhavi előnyre tett szert, mire feltűnt az első versenytársa. Ennek tudható be (állította), hogy a Yahoo! lett az elsőszámú Internetes keresőszolgáltatás.
Bhatiának akkor kerekedett csak el igazán a szeme, amikor ráébredt, hogy ez mit jelent.
Mindíg is aggasztotta, hogy valaki lekoppintja a Hotmail öttletét. Kis cég voltak, mindössze 25 alkalmazottal. Amikor tőkebefektetőknél házalt, Bhatia számtalanszor hallotta az ellenvetést: - Mi gátolja meg a Microsoft-ot, hogy leutánozza az elvet, és szőröstül-bőröstül elnyelje magukat ?
A rendszer kialakítása során pedig a barátaik somolyogtak ugyanezért: - Olyan ez, mint triciklivel kerekezni egy száguldó kamion előtt.
Jerry Yangot hallgatva Bhatia most odahajolt Scott Weisshez, s így szólt: - Nekünk hat havi előnyünk van a piacon. Ledaráljuk őket !
- S mire a Microsoft felocsúdott, már több mint 6 millió felhasználónk volt – mesélte később Bhatia egy újságírónak.
A Microsoft 1997 őszén valóságos kis hadsereget küldött, hogy ajánlatot tegyen a Hotmail megvásárlására. Hat vállalati vezető repült át a washingtoni Redmond-ból, s akkora összeget kínáltak Bhatiának, ami több tízmillió dollárral gyarapította volna vagyonát.
Ő azonban nemet mondott nekik, mire elviharzottak. Egy hét múlva visszajöttek, aztán minden héten újra, két hónapon át.
Megkérték Bhatiát, hogy repüljön Redmond-ba, s beszéljen Bill Gates-szel, a Microsoft alapítójával.
- Teljesen normális stratégiai kérdéseket tett fel – mesél Gates-ről Bhatia. – Minden befektető ugyanezeket kérdezgette. S hírtelen rájöttem, hogy Bill Gates sem szuper lény. Ő is hús-vér ember, akárcsak én. – Ennek tudatában Bhatia megnyugodott, és visszatért az önbizalma.
Bhatia megszondázta a befektetőit, hogy szerintük mekkora összegre számíthat. Doug Carlisle 200 millió dolláros tippje volt a legalacsonyabb. Bhatia bizalmasan, és félig-meddig viccesen kijelentette, hogy ő egymilliárd dollárt akart. Carlisle nevetve felelte: - Sabeer, ha valaha is megkapja akárcsak a 200 milliót, életnagyságú bronzszobrot állíttatok magának nálunk az előcsarnokban.
Bhatia félmilliárdos ajánlattal tért vissza a Microsoft-hoz. – Maga megőrült ! – kiáltották a tárgyalópartnerei.
Egyre nőtt a feszültség, amint a Microsoft-osok elkezdték kirakni a készpénzt az asztalra: 200 millió dollár… 250 millió… 300 millió.
Carlisle éppen megszólalt volna: - Készülhet a szobor ! – Bhatia azonban, aki teljes felhatalmazást kapott cége vezetőitől és igazgatótanácsától, hogy saját belátása szerint kösse meg az üzletet, szilárdan kitartott: ennyiért nem eladó.
Amikor a tárgyalással megbízottak már 350 millió körül jártak, a Hotmail-vezetők többsége amellett volt, hogy fogadják el az ajánlatot.
- Életem legrémisztőbb perce volt, amikor nemet mondtam erre az összegre – meséli Bhatia. – Mindenki azt mondta: “A te lelkeden szárad, ha feljebb srófolod”
1997.-ben Szilveszter napján hozták nyilvánosságra a megállapodást. A Hotmail végül 2.769.148,- darab Microsoft részvényért cserélt gazdát, ami 400 millió dollárt ért akkoriban.
A szobrot illetően Doug Carlisle megtartotta a szavát. Mellszobrot rendelt egy Los Angeles– i művésztől, Bhatia azonban lebeszélte róla, mert az édesanyja ellenezte a dolgot, mondván Indiában csak olyan nagy embereket tisztelnek meg ezzel, mint Gandhi.
A Hotmail a Microsoft egyik részlege lett, s továbbra is Bhatia vezette az immár 144 fős céget.
Alig 8 hónappal az újév napján történt bejelentés után a Microsoft által leszurkolt 400 millió már igencsak alkalmi vételárnak tűnt, hiszen a felhasználók száma megduplázódott azóta, hogy a Hotmail gazdát cserélt.
A 22 millió aktív levelezővel rendelkező cégnél napi 125 ezer új felhasználó jelentkezett. Bhatia a világtörténelem bármely médiavállalatánál gyorsabb ütemben gyarapította a Hotmail használók táborát – sebesebben terjeszkedett még a CNN-nél vagy az America Online-nál is. Ma több mint 50 millióan használják a Hotmail-t.
- Utólag visszatekintve – vélekedik Steve Jurvetson – nem vagyok biztos benne, vajon nem az egymilliárd dollár lett volna e méltányos summa.
Pusztán szerencsés volt Bhatia, avagy zseni ?
Szerinte a siker tisztán és kizárólag a Völgy szellemiségének köszönhető: - Csakis a Szilícium-völgyben kaphat két 27 éves fickó 300 ezer dollárt olyanoktól, akik alig ismerik őket.
Két 27 éves, akinek nincs tapasztalata a fogyasztói termékekkel, céget sem alapított, sohasem volt vezető, sőt még a szoftvereket sem nagyon ismeri.
Az ötletet leszámítva egyebük nem volt…
